Linde részvétel az EMSZIE Szakmai napján

Nagy érdeklődés kísérte a Linde előadását az EMSZIE Szakmai napján. Olvassa el beszámolónkat!

2019-ben második alkalommal került megrendezésre az Egészségügyi Műszaki Szakemberek Szakmai Fóruma, mely hiánypótló rendezvény a maga nemében. Az esemény szervezője az Egészségügyi Műszaki Szakemberek Integrált Egyesülete, mely kiemelt feladatának tekinti az egészségügyi, műszaki szakemberek összefogását, érdekképviseletét, oktatását, mentorálását és az egészségügyben folyó szakmai és műszaki tevékenységek közötti összhang megteremtését.
A Linde, színvonalas előadással és szakemberei részvételével kívánt az egyesület kezdeményezése mögé állni. A Hatvanban megtartott fórum a szakmai fejlődésről, kapcsolat építésről, műszaki eszmecseréről és üzleti lehetőségekről szólt.
A Linde Healthcare üzletágának képviseletében Balogh Dániel alkalmazástechnikai mérnök tartott nagy érdeklődést kiváltó előadást “Stratégia partner a kórházreformban” címmel. Átfogó képet adott arról, hogy cégünk mit tud nyújtani a magyar egészségügynek:
    • Integrált megoldások, ahogy mi fogalmazunk „tudás, gyógyszergázok, infrastruktúra és terápiás vagy medikai eszközök, amin a gáz áthalad”.
    • Hatékonyság a tervezéstől a kivitelezésig.
    • Üzemelésbiztonság, átláthatóság, távfelügyeletet.
    • High-tech megoldások, melyek alkalmazásával betegközpontú üzemeltetés alakítható ki.
    • Multinacionális háttértámogatás (financiális, know-how, knowledge stb.)

Az előadás teljes anyaga itt letölthető. Érdeklődése esetén keresse kollégánkat!
Balogh Dániel alkalmazástechnikai mérnök (daniel.balogh@linde.com, +36-30-306-3340).